2021. 11. 20. Meghívó

Tisztelt Olvasóink, Barátaink, Partnereink, Tisztelt Érdeklődők!  

 

Mint bizonyára értesültek róla, 2021. november 19-21-ig a dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében ismét megrendezik a Győri Könyvszalont. Ennek keretében két eseményre is felhívjuk tisztelt figyelmüket, melyeket a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében (Győr, Baross u. 4. ) tartunk.

November 20-án, szombaton 14.00 órakor kerül sor A csizmás képviselő. Pécsi József élete; nemzetgyűlési és országgyűlési képviselői tevékenysége (1945-1949) korabeli dokumentumok alapján c. könyvnek a vetítettképes bemutatójára, melynek szerzője Gönczöl Lászlóné, alapítványunk elnöke.  A kutatás a címben meghatározott témákra valamint Gönyű (Győr-Moson-Sopron megye) és Gecse (Veszprém megye) községek történetéhez is kapcsolódik.

Ezt követően november 20-án, szombaton 15.00 órakor a Jeles pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében c. könyvsorozat 11.  (megjelent 2020-ban) és 12. kötetét (megjelenik 2021-ben) mutatja be alapítványunk alkotói csoportja ppt fájlok segítségével.

Mindkét eseményre szeretettel várjuk az érdeklődőket.

 

A Győri Könyvszalon honlapján

Győri Könyvszalon 2021 (gyoriszalon.hu)

és az alábbi linken

Letölthető dokumentumok - Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér (gyorikonyvtar.hu)

valamennyi program elérhető. Itt helyszínek szerint, vagy időrendben tájékozódhatnak az eseményekről. 

 

Kérdéseikkel kapcsolatban a következő elérhetőségeken állunk rendelkezésre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; 06 30 3925236

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; 0620 3638473

Galériánkból: